Joggal kérdezhetik egyesek, hogy miért nem írtam egészen szeptember óta egy betűt sem a blogomba. Na igen... erre a válasz a következő: Mert közben folyik az élet, teszem a dolgom, és nem sok időm van az agymenéseim lepötyörészni. Viszont, gondoltam - mivel már jó féléve nem került ebbe a blogba bejegyzés - megtöröm a jeget, és írok valami kedveset, és érdekeset.
Ma megyek Hódmezővásárhelyre hospitálós vackot csinálni. Kár, hogy nem Szegeden, akkor nem kellene utazgatni. De hát ez van, ez kell szeretni, helyettem senki nem fog elmenni, és megcsinálni. Meg a végén még lehet jó is lesz... remélem. :)
Nincs itthon egy morzsa kaja sem. Tegnap nem igazán volt kedvem boltba menni. Szívok is miatta rendesen. xD
Ja igen. Ha nem tudnátok, még most is szerelmes vagyok... de valami iszonyatosan. A világ legszerelmesebb és legszerencsésebb nője vagyok. ^^ A bejegyzés végére tartogatom a hét számát. Már nem tudom hanyadszorra hallgatom ugyanis, és ezért joggal lesz ennek a hétnek a száma.
Úgy összeségében elmondhatom az elmúlt félévről röviden, hogy: szert tettem új barátokra, megismertem egy klassz várost, okosodtam is valamennyit és izgalommal és optimizmussal tekintek a jövő felé... nem egyedül, hanem már Vele. :)
És egy jó tanács: becsüld meg azokat, akik szeretnek. Sose fordíts nekik hátat, hallgasd meg őket, szeresd őket viszont, pengesd te is lelkük húrjait, ahogy ők pendítik a tiedet. Mi mindannyian egy hatalmas szivárvány részei vagyunk. Ha már egy szín hiányzik, akkor a szivárvány sem teljes többé... mert nélkülük te sem érsz sokat és ők nélküled is csak egy csonka szivárvány...hogy miért mondom ezt?
...mert tudom, hogy milyen egyedül lenni...
