Moonlight betegen feküdt, hófehér, baldahinos ágyában. Sápadt volt, szemei körül pedig a fekete karikák jelezték siralmas egészségi állapotát. Már egy napja folyamatosan aludt, és kézében jogarát szorongatva. Arról azonban nem tudott, hogy egy magas, vékony, vörös hajú nő ült mellette, a jogar tetejét simogatva. Arcára gúnyos mosoly ült, zöld szemei pedig villámokat szórtak, mikor a királynőre tekintett.
Lady Moonlight lassan ébredezni kezdett, majd ahogy szemeit kinyitotta, megpillantotta az ágya mellett ülő hölgyet.
- Lady Blood... -mondta mérgesen, de gyengén - Azonnal tünj el innen!
- Pedig szívesen elnézegetem felségedet, ahogy szenved. Számomra ez felüdülés. Én, mint a Káosz híve örömmel konstatálom, hogy hamarosan kialszik lelkének halványan pislákoló lángja...
Ekkor valaki dühösen berontott a szobába. Egy magas, szőke férfi volt, kezében egy arany karddal, amit Bloodra szegezett.
- Lord Sunshine... - állt fel lassan Blood kisasszony és nézett farkasszemet az előtte álló harcossal - Milyen romantikus... a Rend vezetője eljön, hogy megmentse és megsegítse Moonlight kisasszonyt, aki jelenleg is betegen fekszik és azon gondolkozik már évek óta, hogy a Rend vagy a Káosz oldalára álljon.
- Tévedésben él, Lady Blood! Lady Moonlight a Rend tagja, és az is marad mindörökre.
- Én nem lennék ebben olyan biztos, Napfény úr. A kisasszony azért beteg, mert lelkének apró szilánkjai még most is azon vívódnak, hogy vajon a sötétség vagy a fény oldalára álljon.
Moonlight hangosan köhögni kezdett, majd felült ágyában. Dühösen Bloodra pillantott, majd a láztól remegve közbeszólt:
- Nem kívánok a Káoszhoz csatlakozni... - ekkor Sunshine felé fordult - Sem a Rendhez. Népem ellenzi mindkét oldalhoz való csatlakozást. Nem kívánok senkinek sem a szolgája lenni.
Blood lenézően tekintett a nőre. Csípőre tette a kezét, majd odasétált hozzá, megfogta a haját és erősen megrántotta.
- Gyáva féreg vagy, Moonlight. Ahelyett hogy behódolnál Chaosnak a semmi szélén sodródsz az ostoba népeddel együtt!
Moonlight dühösen ellökte magától a nőt, majd kilépett az ágyból és kitárta fenyegetően hófehér szárnyait.
- Hord el magad innen te semmirekellő nőszemély! Meg ne lássalak többé a birodalmamban!
Sunshine ekkor Moonlight elé lépett, és kardját ismételten az ellenséges nőre fogta. A kisasszonynak kezdett elege lenni a színjátékból és mérgesen felkiáltott.
- Mindeki hagyja el a szobámat! Ön is Lord Sunshine! Nem igénylem a támogatását, meg tudom magam védeni.
- Na de Lady...
- Köszönöm a nagylelkűségét, de nem szorulok a segítségére. És ha már itt van, és eljött... nem kívánok a felesége lenni. Én senkinek nem leszek a felsége! -dobbantotta Moonlight, majd intett az ajtó felé - Kérem, távozzanak!
Sunshine döbbenten meghajolt, majd kissé megszégyenülten távozott. Utána Blood is elhagyta a szobát, igencsak felháborodott hangulatban. Gyűlölte Moonlightot, és titkos vágya az volt, hogy minél előbb elintézze őt... ha kell a saját kezével...